Bővíthető számlázó program

Minden vállalkozó olyan eszközökre vágyik, melyek kényelmesek és jól használhatók. Éppen ebben rejlik a testre szabható szoftverek sajátossága, mely ezt lehetővé teszi. Ilyen például a bővíthető számlázó program.

A kis- és középvállalkozásokra jellemző, hogy a költségek teljes leszorításával szeretnének olyan eszközökhöz jutni, melyek meggyorsítják a kényszerű adminisztrációs feladatokat.

Amennyiben ezt sikerül kivitelezni, akkor több idő és kapacitás jut a vállalkozás fejlesztésére. Induló vállalkozások esetében ez még fontosabb tényező, hiszen gyakorta ez hiányzik a versenyképesség megszerzéséhez, olykor az életben maradáshoz. Ezt segíti elő egy testre szabható, bővíthető számlázó program.

Bővíthető számlázó program nélküli plusz befektetések

A vállalkozások számára a számlázás egy kényszerű kötelesség, melynek muszáj eleget tenni. Bővíthető számlázó program nélkül azonban ez súlyos terhet jelenthet.

Amennyiben Ön kezdő vállalkozó és próbálja megoldani a számlázás problémáját, akkor jól tudja, hogy bővíthető számlázó program nélkül két lehetősége van. Vagy megmarad a kézi számlázásnál (ami már évekkel ezelőtt is elavultnak számított), vagy megvásárol egy olyan programot, mely nem csak sokba kerül, de kihasználatlanul is marad a nagy része. Egyik megoldás sem mondható optimálisnak.

Bővíthető számlázó program előnyei

Ahhoz, hogy pontosan fel tudjuk mérni egy bővíthető számlázó program előnyeit, először érdemes körülhatárolni, hogy mit is jelent ez pontosan.

Egy bővíthető számlázó program alapesetben áll egy alap programból, mely nélkülöz minden extrát, de jól használható. Ezen kívül rendelkezésre állnak különböző bővítmények, melyek között lehet válogatni. Ilyen bővítmény lehet például egy webáruházhoz tartozó modul azok számára, akik webáruházat üzemeltetnek.

Amennyiben az alap program jól funkcionál és megfelelő gondossággal válogatjuk össze saját magunk számára a modulokat, akkor végül lesz egy olyan szoftverünk, amit annyira kényelmes használni, mintha csak „ráöntötték volna” a vállalkozásunkra.

Régebben egy ilyen kényelmes megoldásnak egyetlen módja volt, egy egyedileg fejlesztett program, melyet oly módon készített el a fejlesztő, hogy az minden szempontból a felhasználó igényei szerint működjön. Az egyedileg fejlesztett szoftverek hátránya az ár, amit viszont nagyon kevés vállalkozó tud megfizetni.

Pontosan emiatt ezeknek az egyedi fejlesztéseknek az ideje már lejárt, hiszen léteznek bővíthető számlázó program típusok, melyek szinte ugyanazt az élményt nyújtják, ha megfelelően kerülnek összeválogatásra a bővítmények.

Clear Admin bővíthető számlázó program

A Clear Admin bővíthető számlázó program éppen úgy lett kialakítva, hogy a fent leírt elvárásoknak teljes mértékben megfeleljen.

További kellemes körülmény az induló (és nem csak induló) vállalkozások számára, hogy az alap program díjmentes. Nem demóverzió, hanem valóban díjmentes. Jól használható alap számlázó program.

Azok számára, akik szeretnének tökéletesen testre szabott szoftvert használni, rendelkezésre állnak a különböző bővítmények. A bővíthető számlázó program moduljai ugyan nem díjmentesek, de nagyon jól ki vannak alakítva ahhoz, hogy tényleg csak azért fizessünk, amire szükségünk van.

Ennek alapján látható, hogy a Clear Admin bővíthető számlázó program olcsó, kényelmes és rendelkezik minden összetevővel, amire egy vállalkozásnak szüksége lehet.

A képre kattintva megtekinthetők a bővíthető számlázó program moduljai.

Clear Admin számlázó program